A csata Oroszországért folytatódik! Győzni fogunk! – ígérte meg Vlagyimir Putyin a moszkvai Luzsnyiki stadionban február 23-án, a Honvédő Napján megtartott tömeggyűlésen megjelent híveinek. Moszkvai rendőrségi adatok szerint százharminc ezren hallgatták meg a harmadik elnöki mandátumára készülő miniszterelnök pár perces patetikus, hazafiságra, a hazáért vívott harcra buzdító beszédét.
- Nem engedjük, hogy mások beavatkozzanak belügyeinkbe, nem engedjük, hogy mások ránk kényszerítsék az akaratukat, mert van saját akaratunk. … Győztes nép vagyunk, ez benne van a génjeinkben! – ezeket a harci elemeket Putyin az orosz nép egységének hangsúlyozásával vegyítette a Megvédjük Oroszországot elnevezésű rendezvényen, amelyet az
Oroszországi Népfront (Putyin választási szövetsége) és választási stábja szervezett másfél héttel a március 4-ki elnökválasztások előtt.
Az ellenzéknek címezhette a következő kijelentését: - És kérünk mindenkit, ne sandítsanak félre, ne futkossanak balra, máshová, és ne árulják el a hazájukat! - , de az a durva megbélyegzés, amit pedig korábbi nyilvános megnyilatkozásaiban semmiképp sem mulasztott volna el, ezúttal elmaradt.
Ajánlat: